Munkavédelmi (munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatása

A munkáltató az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés munkáltatói feladatainak teljesítése érdekében

  • a rendelet meghatározott veszélyességi osztályához
  • munkavállalói létszámhoz igazodóan
  • elegendő, de legalább a rendeletben megjelölt időtartamra és szakképesítési feltételekkel köteles munkavállalót kijelölni vagy foglalkoztatni,
  • és e személy részére valamennyi munkavédelemmel összefüggő információt megadni, és a szükséges tárgyi, szervezési feltételeket biztosítani.

A fentiek szerinti foglalkoztatás – ideértve a munkabiztonsági, munkaegészségügyi szaktevékenység ellátását is – az előírt alkalmassági feltételekkel rendelkező munkavállaló hiányában polgári jogi szerződés alapján külső szolgáltatás útján is megvalósítható.

Garanciális szabályként rögzíti a törvény, hogy e foglalkoztatás – függetlenül a formájától – nem mentesíti a munkáltatót az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért e törvényben meghatározott felelőssége alól. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalóval, esetleg a hatósággal, bírósággal, harmadik személyekkel szemben a munkaadó tartozik helytállni, teljesíteni a követelményeket, legfeljebb a nevében eljáró szakemberrel szemben a hibás teljesítés miatt munkajogi vagy kártérítési igényt fog érvényesíteni.

A rendeleti szabályozás az ötvennél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkaadó esetében nem írt elő kijelölési vagy alkalmazási kötelezettséget. E fölött a munkáltató – külön rendeletben meghatározott feltételek esetén – köteles a munkavédelmi kötelezettségek teljesítésének érdekében, munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező szakembert foglalkoztatni.

A munkáltatók tevékenységük alapján a következő munkavédelmi szempontú veszélyességi osztályba tartoznak az EU tagországok számára kötelezően alkalmazandó, a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere: TEÁOR ’08 alapján.

Ágazati számjel

Gazdasági tevékenység megnevezése

I. VESZÉLYESSÉGI OSZTÁLY

02

Erdőgazdálkodás

….

 

41.2

Lakó- és nem lakóépület építése

42

Egyéb építmény építése

II. VESZÉLYESSÉGI OSZTÁLY

01

Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások

 

27

Villamos berendezés gyártása

81

Építményüzemeltetés, zöldterület-kezelés

III. VESZÉLYESSÉGI OSZTÁLY

….

 

56

Vendéglátás

 

68

Ingatlanügyletek

 

78

Munkaerőpiaci szolgáltatás

A munkáltatókat a veszélyességi osztályon belül az általuk foglalkoztatott munkavállalók - beleértve a munkaerő-kölcsönzés keretében átengedett munkavállalókat is - állományi létszáma alapján kell csoportosítani:

a) 1-9 munkavállaló között;

b) 10-49 munkavállaló között;

c) 50-500 munkavállaló között;

d) 501-1000 munkavállaló között;

e) 1000 munkavállaló felett.

A foglalkoztatáshoz szükséges önbesorolás, részletes feltételek

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet 2. számú melléklet szerinti a TEÁOR’08 alapján

 

I. veszélyességi osztály

II. veszélyességi osztály

III. veszélyességi osztály

a) 1-9 munkavállaló között;

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti négy órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti egy órára,

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti egy órára

b) 10-49 munkavállaló között;

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi három órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

c) 50-500 munkavállaló között;

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi hat órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi két órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

d) 501-1000 munkavállaló között;

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi négy órára

e) 1000 munkavállaló felett

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel és minden megkezdett 400 munkavállaló után további egy-egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel és minden megkezdett 800 munkavállaló után további egy-egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

Amennyiben a munkáltató az ágazati számjele szerinti tevékenység mellett más veszélyességi osztályba sorolásra alapot adó tevékenységet is folytat:
  • ha ez utóbbi tevékenység magasabb veszélyességi osztályba tartozik és az e körben foglalkoztatottak száma az összlétszám 40%-át eléri, számjeléhez képest eggyel magasabb;
  • ha ez utóbbi tevékenység alacsonyabb veszélyességi osztályba tartozik és az e körben foglalkoztatottak száma az összlétszám 60%-át eléri, számjeléhez képest eggyel alacsonyabb veszélyességi osztályba kell a munkáltatót besorolni.

A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak kell bizonyítani a besorolás helyességét, az alapul vett adatok valódiságát továbbá a munkavédelmi szakember előírt óraszámban történő foglalkoztatását. A munkáltató köteles a besorolását veszélyességi osztály vagy létszám kategória megváltozásakor módosítani és a besorolás megfelelősségét évenként felülvizsgálni, valamint mindezt írásban dokumentálni.

A legfeljebb 9 fő munkavállalót foglalkoztató munkáltató (mikrovállalkozás) esetén, továbbá ha a munkáltató a tevékenysége alapján a II. vagy III. veszélyességi osztályba tartozik, és 50 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat (kisvállalkozás), akkor külön szakember kijelölése (foglalkoztatása) helyett kijelölt munkavállalójával vagy természetes személy munkaadóként maga is elláthatja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés munkáltatói feladatait, amennyiben a kijelölt személy vagy ő maga rendelkezik az azok ellátásához a munkáltató tényleges szakmai tevékenységére tekintettel szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal.

A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak kell bizonyítani a besorolás helyességét, az alapul vett adatok valódiságát továbbá a munkavédelmi szakember előírt óraszámban történő foglalkoztatását.

A munkáltató köteles a besorolását veszélyességi osztály vagy létszám kategória megváltozásakor módosítani és a besorolás megfelelősségét évenként felülvizsgálni, valamint mindezt írásban dokumentálni.

Ajándék Munkavédelmi Checklista!

Híreink

Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!

Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek

Magyar Ápolók Napja

Az idei évben immár tizedik éve, hogy 2014-ben Magyarország Országgyűlése február 19-ét - Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját - a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Mondjunk együtt köszönetet mindazoknak, akik nap, mint nap erejükön felül segítenek a betegeknek. Ezen alkalomból köszöntjük az egészségügyben dolgozókat, fejet hajtva áldozatos és lelkiismeretes munkájuk előtt. Részletek

A rákellenes küzdelem világnapja

A rákellenes küzdelem világnapját minden év február 4-én rendezik meg világszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egészségügyi üzletágának munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek fő üzenet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem közös társadalmi ügyünk is. Részletek

Blog

Karácsonyi tűzmegelőzés

Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek

Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata

A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek