Híreink
A SARS-COV-2 koronavírus elleni védekezés lehetőségei a mesterségesen szellőztetett épületekben
Az épületekben üzemeltetett szellőzőrendszerek, ventilátorok, klímaberendezések, légtisztítók növelhetik, de akár csökkenthetik is a fertőzés kockázatát
A beltéri levegőt keringető készülékek növelhetik a kockázatot a levegő keverésével, a vírusos cseppek lebegtetésével, valamint a kórokozó egyes helyiségek közötti szállításával. Egyes légtechnikai eszközök ugyanakkor, körültekintő és a megelőzésre koncentráló, szakszerű üzemeltetés mellett csökkenthetik is a fertőzés kockázatát. Kedvező hatást érhetünk el például a tiszta, friss levegő arányának növelésével a belső térben.
Amennyiben a WC-ben nincs légelszívás, a szellőztetést úgy végezzük, hogy a szennyezett levegő ne jusson be más helyiségekbe, hanem a kültérbe távozzon.
Ügyeljünk arra, hogy ne alakuljanak ki rosszul szellőztetett, túlzsúfolt helyiségek.
Azokban az épületekben, ahol mesterséges és természetes szellőztetésre is lehetőség van, javasoljuk, hogy az ablakokon keresztül is szellőztessenek minél gyakrabban.
Mesterségesen szellőztetett épületekben a befúvott friss levegő mennyiségét növelni kell. Kerülendő továbbá minden olyan műszaki megoldást, amely az elhasznált levegő egy részét visszajuttatja a friss levegő ágba. Ahol lehet, az elhasznált levegőt és a friss levegőt szállító ágat zsaluk segítségével el kell zárni egymástól.
A légkör relatív páratartalmát tartsuk 30% felett (optimális 40-60%), hogy megakadályozzuk a nyálkahártya kiszáradását (a kiszáradt nyálkahártya hajlamosabb a fertőződés- re). A páratartalom további növelésének nincs számottevő hatása a vírus terjedésére.
A biztonságos üzemeltetéshez a különböző rendszerelemek állapotát a tervnek megfelelően (de legalább félévente) ellenőrizni kell. Soron kívüli felülvizsgálatot kell végezni légtechnikus szakember bevonásával, amennyiben az épületben eredetileg tervezett légszállítási alapértékeken változtatnak (pl. más szűrőtípust alkalmaztak, UV lámpát szereltek be).
Az olyan légtechnikai készülékek, amelyek friss levegő pótlására nem alkalmasak, hanem csupán a belső levegőt forgatják (pl. split klíma és fan-coil berendezések), a levegőben tartják a vírusokat, így növelhetik a fertőzés kockázatát. Javasot ezeknek a készülékeknek a kikapcsolása. Amennyiben ezek nem kapcsolhatók ki, gyakori fertőtlenítésük indokolt.
A tájékoztató megtekinthető teljes egészében itt.
Híreink
Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?
- Frissített tartalom -
Azok, akik követik a napi vagy heti sajtót, híreket bizonyára találkoztak azzal a szalagcímmel, hogy eltörölték a kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, azaz az üzemorvosi vizsgálatokat. A következő összefoglalónkkal ebben szeretnék segítséget, tájékoztatást adni.
Részletek
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek
Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!
Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek
Blog
Hőségriadó a munkahelyeken – A biztonság ilyenkor is elsődleges
A nyár elhozta a forróságot, és vele együtt a kihívásokat is a munkahelyeken. A hőség nemcsak kellemetlen, hanem egészségkárosító és balesetveszélyes is lehet. De mit jelent ez a gyakorlatban? És mit kell(ene) tenniük ilyenkor a munkáltatóknak és a munkavállalóknak? Részletek
Anyák és a munkavédelem
Anyának lenni önmagában is teljes munkaidős állás – de mi történik, ha ez párosul egy valódi munkahellyel, ahol a biztonság is főszerepet kap? Vidám, mégis tanulságos cikkünkben megmutatjuk, miért érdemes rájuk szuperhősként tekinteni – sisakkal vagy anélkül. Részletek
Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai
A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek