Munkahelyi biztonság és munkavédelem

A biztonság érzésének igénye egyidős az emberiség megjelenésével és tudatos tevékenységével

A biztonságra való igény az ember egyik legalapvetőbb szükséglete. A biztonság igényével az ember mindig valamilyen konkrét veszély megjelenésekor szembesül. A biztonság igénye szerves része életünk minden percének, így a munkahelyünkön eltöltött időben is. Ugyanakkor a vállalkozásoknak is igényük a vállalatbiztonság megteremtése, amelyben a gazdálkodó szervezet képes hosszútávon fenntartani a működőképességét, ill. nem várt események elkerülését.

Az emberi és ezen keresztül a társadalmi igényeknek a jogalkotó törvények, rendeletek, szabványok formájában igyekszik kielégíteni. A vállalat életében ezeknek való megfelelés a garancia arra, hogy egyes emberek, a vállalat és a környezet védelmének igényének eleget tegyen. A munkáltatók felelőssége pedig, hogy az irányításuk alá tartozó valamennyi területen a munkahelyek kialakítása és üzemeltetése feleljen meg az előírásoknak.

Az Ergonom Munkavédelmi Szolgáltató Kft. ebben nyújt segítséget a vállalkozásoknak. A szaktevékenységekhez kötött feladatok, kötelezően elkészítendő dokumentumok számunkra nem csupán papírok, hanem eszköz a közös cél, a BIZTONSÁG megvalósításához. A szolgáltatásaink során szoros kapcsolatot tartunk a munkáltatóval és a munkavállalókkal, jelenléteink során javaslatot teszünk a hiányosságok megszüntetésére, folyamatos konzultációval, oktatással lehetőséget biztosítunk az együttműködési kötelezettség és a közös munka eredményes végrehajtására. A szolgáltatási palettánkat (pl. oktatások terén is) folyamatosan bővítjük, törekszünk arra, hogy teljeskörű szolgáltatást nyújtsunk.

Munka- tűz és környezetvédelmi feladatainkat felelősséggel látjuk el, elvégzett feladataink minőségét minőségirányítási rendszerünk garantálja. A fejlesztési és fejlődési igény miatt az Ergonom Munkavédelmi Szolgáltató Kft. nem elégszik meg azzal, hogy a munkatársai rendelkezzenek a kötelező képesítési előírásokkal, rendszeres szakmai és ügyfélkezelési oktatások, tréningek keretében tudásunkat naprakészen tartjuk, ezzel is biztosítjuk ügyfeleink által támasztott elvárásoknak való megfelelést. Technikai, munkakörnyezeti feltételeink és azok folyamatos fejlesztése garanciát biztosítanak a kiegyensúlyozott munkavégzésre.

Üdvözlettel:

Szopka Gábor

EHS szakmai vezető

munkavédelmi szakmérnők

építőipari kivitelezés technológiája és eszközeinek biztonsága szakértő

tűzvédelmi főelőadó

Híreink

Munkavédelmi és/vagy Tűzvédelmi oktatás online

Tisztelt Érdeklődők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy amennyiben nem rendelkeznek érvényes Munkabiztonsági és tűzvédelmi szolgáltatásokra vonatkozó megbízási szerződéssel (az Ergonom Kft-vel), melynek része a Munkavédelmi és/vagy Tűzvédelmi oktatás megtartása, akkor 2021.06.14-től adott a lehetőség számukra, hogy a Munkavédelmi és/vagy Tűzvédelmi oktatást online formában igénybe vegyék.

Ez a fajta képzésünk "zárt", vagyis nincs meghirdetett képzési időpont, a Megrendelővel a megrendelést (díjfizetést) követően állapodunk meg a képzés időpontjában. Részletek

Tájékoztatás a veszélyhelyzet alatti működésünkről

A veszélyhelyzet továbbra is fennáll, ezért a Foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásunk igénybevétele előtt, kérjük olvassa el al az alábbi tájékoztatásunkat!

Együttműködésüket előre is köszönjük! Részletek

TÁJÉKOZTATÁS szekszárdi 13. számú háziorvosi körzet betegi részére

Az Ergonom Kft., mint a szekszárdi 13. számú háziorvosi praxis üzemeltetője eleget téve a Tolna Megyei Kormányhivatal kérésének tájékoztatja betegeit, hogy amennyiben még nem regisztráltak az oltásra, azt lehetőségük szerint tegyék meg az alábbi oldalon.
Részletek

Blog

Munkára való alkalmasság

Milyen törvényi előírásoknak kell megfelelni a munkavállalóknak, amikor munkába állnak nap mint nap? Talán egyértelműnek tűnik a kérdés, mégis érdemes tisztában lennünk azzal, hogy kinek milyen kötelezettségei vannak. Összegyűjtöttük, hogy mire kell figyelniük. Olvassák el a témához kapcsolódó blogbejegyzésünket! Részletek

Baleset a munkahelyen

Sajnos a legnagyobb odafigyelés és körültekintő munkavégzés során is előfordulhatnak munkahelyi balesetek. Összegyűjtöttük, hogy mire szükséges figyelni a balesetek megelőzése érdekében, illetve, ha már bekövetkezett a baj, akkor mit tegyenek: Részletek

Milyen feladatai vannak a munkáltatónak, ha munkahelyen veszélyes anyagokat használnak, tárolnak?

A munkahelyen tárolt és használt veszélyes anyagokhoz tartozó biztonsági adatlapokat meg kell őrizni és egyes hatósági ellenőrzések alkalmával ezeket be kell mutatni (ha kérik). A biztonsági adatlap az tartalmaz minden olyan releváns információt, amit az anyag használatával, tárolásával, veszélyességével és a keletkezett veszély elhárításával (bőrre került, szembe került, légtérbe került stb.) kapcsolatban tudni kell. Részletek

Hírlevél feliratkozás