Tűzvédelmi szakvizsga
Tűzvédelmi szakvizsga
A tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló rendelet 1. számú mellékletében meghatározott foglalkozási ágak, illetve munkakörök szerinti tevékenységet csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával rendelkező személy végezhet.
Szakvizsgával kell rendelkeznie annak a közvetlen munkahelyi vezetőnek is, aki a rendeletben meghatározott tevékenységet irányítja.
Tűzvédelmi szakvizsgára van szüksége?
A szakvizsgára történő felkészülésben több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező oktatóink lesznek a segítségére. A néhány órás felkészítő oktatást követően az eredményes vizsga letétele szinte gyerekjáték lesz, ha kellően figyel az oktatáson, garantáltan sikeresen veszi majd az akadályokat.
Választható képzési kategóriák:
Jelentkezzen a képzésre
Amennyiben szeretne jelentkezni előre meghirdetett képzésünkre, egyszerűen megteheti az adott képzési időponthoz tartozó jelentkezési lap és a képzésre vonatkozó adatközlő táblázat kitöltésével, majd az ertekesites@ergonom.hu e-mail címre elektronikus úton történő visszaküldésével.
A képzés díja:
- 1. kategória esetén 24.000.- Ft / fő, azaz huszonnégyezer forint / fő;
- 2. kategória esetén 24.000.- Ft / fő, azaz huszonnégyezer forint / fő;
- 3. kategória esetén 24.000.- Ft / fő, azaz huszonnégyezer forint / fő.
Közérthető és hasznos képzési anyag
Immáron több mint 30 éves szakmai múltra tekintünk vissza, ezalatt számtalan, különféle iparágból érkező ügyféllel dolgoztunk együtt. Az évek során felhalmozott tapasztalatnak köszönhetően a felmerülő kérdéseket magabiztosan meg tudjuk válaszolni. Munkáltatóként biztos lehet abban, hogy munkavállalója megfelelő képzésben részesül.
Hiszünk a gördülékeny ügyintézés és a hatékonyság erejében
Tisztában vagyunk vele, hogy egy cégnél mennyi adminisztrációs feladat van, köztük az olyan jogszabályi előírásoknak is meg kell felelni, mint a tűzveszéllyel járó munkakörökhöz kapcsolódó tűzvédelmi szakvizsgák megléte. Jelentkezési rendszerünket ezért úgy alakítottuk ki, hogy egyszerűen, egy adatközlő táblázat és a jelentkezési lap letöltésével, illetve az abban foglalt utasítások végrehajtásával regisztrálhassanak képzésünkre.
Vegye fel velünk a kapcsolatot
A jelentkezéshez szükséges dokumentumokat letöltheti az alábbi ikonra kattintva.
⬇️ LETÖLTÖM A JELENTKEZÉSI ANYAGOKAT! ⬇️
Részletes információkat a képzésről és a jelentkezés módjáról IDE KATTINTVA olvashat!
Ha úgy érzi, hogy olyan egyéni kérése van, ami miatt szeretne egyedi ajánlatot kapni, írjon az ertekesites@ergonom.hu e-mail címre és kollégáink keresni fogják!
Jelentkezzen még ma tűzvédelmi szakvizsga képzésünkre!
Híreink
Kék november - egy hónap a férfi egészségért
A kék november és az ahhoz kapcsolódó movember kampány (bajuszos mozgalom) célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak testi és lelki egészségére, valamint a szűrővizsgálatok jelentőségére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. hölgy kollégái is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. Részletek
Rózsaszín október - a mellrák elleni küzdelem hónapja
Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja, s minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja, melynek nemzetközileg is elismert szimbóluma a rózsaszín szalag. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. férfi kollégái is csatlakoztak a kezdeményezéshez, melynek célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmaguknak. Részletek
Változások a munkavédelmi törvényben
A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 2022. év végén több módosításon esett át. Nézzük, melyek ezek a változások! Részletek
Blog
Karácsonyi tűzmegelőzés
Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek
Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata
A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek
Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!
Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek