Baleset a munkahelyen

A munkabalesetek bekövetkezésénél jelentős szerepe van a munkáltatónak, a munkavállalónak, a munkaeszközöknek és a munkakörnyezetnek is. Sajnos a legnagyobb odafigyelés és körültekintő munkavégzés során is előfordulhatnak munkahelyi balesetek. Összegyűjtöttük, hogy mire szükséges figyelni a balesetek megelőzése érdekében, illetve, ha már bekövetkezett a baj, akkor mit tegyenek.

Ahhoz, hogy a továbbiakban ilyen és ehhez hasonló esemény ne következhessen be a balesetvizsgálat során feltárt hiányosságokat minden esetben meg kell szüntetni. A munkabaleset kivizsgálása munkabiztonsági szaktevékenység. A balesetek kivizsgálásában részvételi lehetőséget kell biztosítani - amennyiben a cégnél van - a munkavédelmi képviselőnek is.

A baleseteket munkavédelmi szempontból három nagyobb csoportra lehet osztani:

  • kvázi baleset;
  • nem súlyos munkabaleset;
  • súlyos munkabaleset.

A kvázi balesetekkel (személyi sérüléssel nem járó balesetek, melyek okozhattak volna személyi sérülést is pl.: leszakadó mennyezet) a tapasztalatok alapján a legkevésbé foglalkozik a munkáltató, pedig ezen balesetek értékelése, elemzése után még kisebb az esélye egy-egy súlyosabb esemény bekövetkezésének.

Nem súlyos munkabaleseteket további két részre oszthatjuk. Az egyik ilyen kategória az 1 és 3 munkanap közötti munkaképtelenséggel járó munkabaleset. Ebben az esetben a jegyzőkönyvet a sérült és a munkáltató mellett a társadalombiztosítási kifizetőhelynek kell megküldeni. Amennyiben a munkaképtelen napok száma meghaladja a 3 munkanapot, a jegyzőkönyvet a sérült, a munkáltató és a társadalombiztosítási kifizetőhely mellett, a területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak is meg kell küldeni, valamint munkabaleseti nyilvántartásba kell bejegyezni.

A munkabaleseti napló nem egyenlő a munkabaleset nyilvántartással!

 

A nem súlyos munkabalesetek esetén tájékoztatni kell a foglalkozás egészségügyi alapszolgáltatást ellátó orvost is, valamint részvételi lehetőséget kell biztosítani részére a munkabaleset kivizsgálásában.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87 § 3. pontja határozza meg a súlyos munkabalesetek fogalmát. Amennyiben ilyen baleset történik a munkáltatónak - telefonon vagy e-mailben haladéktalanul - de legkésőbb 24 órán belül - be kell jelentenie a rendelkezésre álló adatok közlésével a munkabaleset helyszíne szerint illetékes munkavédelmi hatóság felé. A balesetet a nem súlyos munkabalesetekhez hasonlóan nyilvántartásba kell venni. A kivizsgálásban a munkabiztonsági szakember mellett a foglalkozás egészségügyi alapszolgáltatást ellátó orvosnak is részt kell vennie.

Munkabaleset, üzemi baleset - Ön tudja, mi a különbség? Mit takarnak a fogalmak? Jelentésük ugyanaz, vagy ha nem, van-e közöttük valamilyen kapcsolat? Sokszor felmerül a kérdés, megpróbáljuk elmagyarázni. IDE KATTINTVA elolvashatja!

Mik a legfontosabb teendők munkahelyi baleset esetén?

Abban az esetben, ha munkahelyi baleset történt, akkor először is biztosítani kell a baleseti helyszínt a további balesetek elkerülése végett. Ezt követően értesíteni kell a kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtó személyt vagy a mentőszolgálatot. Szükségszerűen meg kell kezdeni az elsősegélynyújtást és elsősegélyben kell részesíteni a baleset elszenvedőjét. Mindezek után a létfontosságú a baleset körülményeinek írásban történő dokumentálása, valamint a munkavédelmi szakember (és szükség esetén az illetékes hatóságok) értesítése. A hatóságok elérhetősége IDE KATTINTVA érhető el.

A munkavédelmi szakembernek ki kell vizsgálnia a bekövetkezett munkahelyi balesetet, mely során meghallgatásra kerül a baleset elszenvedője és a szemtanúk, illetve bármilyen összefüggésben érintett munkavállalók (munkahelyi vezetők) is.

A kivizsgálást követően a baleset bekövetkezésének időpontját követő hónap 8. napjáig az elkészített munkabaleseti jegyzőkönyvet el kell küldeni - cégkapun keresztül - a baleset bekövetkezési helyének megfelelő területileg illetékes munkavédelmi hatóságnak.

Folyamatos munkabiztonsági és tűzvédelmi szolgáltatásokra vonatkozó szerződéssel rendelkező ügyfeleinknek - az eset megismerése után - egyeztetést követően vállaljuk a munkahelyi balesetek kivizsgálását.

Amennyiben nem rendelkezik ilyen szerződéssel és szeretné, hogy mi lássuk el ezen feladatokat, akkor jelezze részünkre ajánlatkérési igényét az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Telefonszám: +36 20 388 2730

E-mail cím: ertekesites@ergonom.hu

 

Ajándékunk van az Ön számára!

Híreink

Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?

- Frissített tartalom -
Azok, akik követik a napi vagy heti sajtót, híreket bizonyára találkoztak azzal a szalagcímmel, hogy eltörölték a kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, azaz az üzemorvosi vizsgálatokat. A következő összefoglalónkkal ebben szeretnék segítséget, tájékoztatást adni. Részletek

Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja

Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek

Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!

Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek

Blog

Hőségriadó a munkahelyeken – A biztonság ilyenkor is elsődleges

A nyár elhozta a forróságot, és vele együtt a kihívásokat is a munkahelyeken. A hőség nemcsak kellemetlen, hanem egészségkárosító és balesetveszélyes is lehet. De mit jelent ez a gyakorlatban? És mit kell(ene) tenniük ilyenkor a munkáltatóknak és a munkavállalóknak? Részletek

Anyák és a munkavédelem

Anyának lenni önmagában is teljes munkaidős állás – de mi történik, ha ez párosul egy valódi munkahellyel, ahol a biztonság is főszerepet kap? Vidám, mégis tanulságos cikkünkben megmutatjuk, miért érdemes rájuk szuperhősként tekinteni – sisakkal vagy anélkül. Részletek

Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai

A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek