Tájékoztatás a vészhelyzet kihirdetésével összefüggésben

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatni szeretnénk Önöket, hogy

a 2020. november 4-től hatályos 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet kihirdetéséről

és a 2020. november 11-től hatályos „A koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről” szóló 2020. évi CIX. törvény,

mely tartalmazza „A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet,-et

miként befolyásolják működésünket, feladataink ellátását.

A korábban hozott intézkedéseinket továbbra is fenntartjuk és ebben kérjük az Önök együttműködését is.

Ezt most összefoglalva tesszük közzé ismét, hogy könnyítsük és segítsük egymás munkáját.

Foglalkozás-egészségügyi szerződéssel rendelkező Ügyfeleinktől az alábbiakat kérjük:

Az orvosi alkalmassági vizsgálatokat csak előjegyzéssel tudjuk biztosítani, ezért kérjük, telefonon, vagy emailben kérjenek időpontot Kollégáinktól az alábbi elérhetőségeken:

Fordítsanak nagyobb figyelmet az orvosi beutalók pontos és hiánytalan kitöltésére és elküldésére!

A beutalót elektronikusan szükséges elküldeni az orvosi rendelő emailcímére, legkésőbb a vizsgálati időpontot megelőző 24 órával.

Az orvosi alkalmassági vizsgálatra küldött Munkavállalóik figyelmét hívják fel az alábbiakra:

  • A leegyeztetett vizsgálati időpontra érkezzenek pontosan!
  • Hozzanak magukkal maszkot, melyet az épületbe lépve mindenképpen helyesen vegyenek fel, vagyis a maszk fedje az orrukat és a szájukat egyaránt!
  • A vizsgálat előtt az épületbe lépve a kihelyezett fertőtlenítővel fertőtlenítsék le a kezeiket!
  • Amennyiben felsőlégúti panaszokat észlelnek magukon, vagy belázasodnak, akkor mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot a házi orvosukkal és nálunk NE JELENJENEK MEG! Önök pedig tájékoztassák a vizsgálatot végző orvosi rendelőt a vizsgálat elmaradásáról és kérjenek Kollégáinktól másik vizsgálati időpontot!
Munka-tűz, vagy környezetvédelmi szerződéssel rendelkező Ügyfeleinktől az alábbiakat kérjük:

A szerződésben foglalt feladatok ellátását továbbra is ellátjuk, betartva az előírt egészségügyi előírásokat.

Amennyiben a feladatellátáshoz mindenképpen szükséges a Kollégáink helyszíni jelenléte, akkor kérjük minden esetben kötelezzék a kontakt személyt (Munkavállalójukat) a maszk helyes használatára!

Kollégáink több cégnél látnak el feladatot, ezért fokozottan figyelünk a biztonsági intézkedések betartására, de ehhez az Önök közreműködésére is szükségünk van.

Kollégáink továbbra is az Önök rendelkezésére állnak hétfőtől péntekig 08:00-16:00 között, e-mailben és telefonon egyaránt.

Amennyiben Önöknél a jelenlegi helyzet változást hozott a cégük életében és az befolyással van a közöttünk fennálló szerződéseben vállalt feladataink ellátására, akkor kérjük mindenképpen tájékoztassák az Ergonom Kft Munkabiztonsági és Tűzvédelmi, vagy környezetvédelmi tanácsadójukat, vagyis a Kollégánkat, vagy jelezhetik a muszaki@ergonom.hu emailcímre is!

Gépvizsgálati szerződéssel rendelkező Ügyfeleinktől és Eseti Megrendelőinktől az alábbiakat kérjük:

A beütemezett vizsgálatokat elvégezzük, de amennyiben a cégük területére történő beléptetést megszigorították, vagy megváltoztatták, akkor kérjük mindenképpen jelezzék a gépvizsgáló Kollégánk részére, minimum a vizsgálati napot, megelőzően 24 órával, hogy Kollégáink ezt figyelembevéve tudjanak érkezni Önökhöz.

  • A munkaterületre történő be- és kilépéskor, valamint a konkrét vizsgálatok elvégzésekor, csak az érintett Munkavállalók legyenek jelen.
  • A Munkavállalóik figyelmét hívják fel a maszk helyes használatára és a megfelelő távolságtartás betartására!
  • Amennyiben nem telepített gép vizsgálatáról van szó, akkor kérjük jól szellőző helyet biztosítsanak Kollégáink számára a vizsgálatok elvégzésekor!
  • Kérjük biztosítsanak gépkezelőt a vizsgálandó munkaeszköz működtetésére és hívják fel a gépkezelő figyelmét, hogy a gép kezelését a vizsgálatot végző Kollégánk iránymutatása szerint végezze el! Amennyiben nem tudnak gépkezelőt biztosítani, akkor a kezelői helyet (ülések; kormány, kezelőszervek) mindenképpen fertőtlenítsék le a vizsgálatot megelőzően!
  • A vizsgálat helyszínén, munkaterületein biztosítsanak Kollégáink számára kézmosási, fertőtlenítési lehetőséget és hulladékgyűjtőt a használt papírzsebkendők, kéztörlők elhelyezésére!

Amennyiben Önöknél a jelenlegi helyzet változást hozott a cégük életében és az befolyással van a leszervezett vizsgálatok elvégzésére, akkor kérjük mindenképpen tájékoztassák az Ergonom Kft Gépvizsgálóját, vagyis a Kollégánkat, vagy jelezhetik a geplabor@ergonom.hu emailcímre is!

Képzésekre jelentkezőknek az alábbi tájékoztatást tudjuk adni:

A leszervezett képzéseinket (Munkavédelmi képviselő képzés; Elsősegélynyújtó képzés és Tűzvédelmi szakvizsga) egyelőre megtartjuk. Amennyiben ez mégis változna, akkor arról a Jelentkezőket mindenképpen írásban értesíteni fogja az oktatási csoportunk.

Köszönjük a figyelmüket és az együttműködésüket!

Minden jót kívánva, üdvözlettel:

ERGONOM Kft. vezetése

Ajándékunk van az Ön számára!

Híreink

Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?

- Frissített tartalom -
Azok, akik követik a napi vagy heti sajtót, híreket bizonyára találkoztak azzal a szalagcímmel, hogy eltörölték a kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, azaz az üzemorvosi vizsgálatokat. A következő összefoglalónkkal ebben szeretnék segítséget, tájékoztatást adni. Részletek

Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja

Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek

Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!

Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek

Blog

Hőségriadó a munkahelyeken – A biztonság ilyenkor is elsődleges

A nyár elhozta a forróságot, és vele együtt a kihívásokat is a munkahelyeken. A hőség nemcsak kellemetlen, hanem egészségkárosító és balesetveszélyes is lehet. De mit jelent ez a gyakorlatban? És mit kell(ene) tenniük ilyenkor a munkáltatóknak és a munkavállalóknak? Részletek

Anyák és a munkavédelem

Anyának lenni önmagában is teljes munkaidős állás – de mi történik, ha ez párosul egy valódi munkahellyel, ahol a biztonság is főszerepet kap? Vidám, mégis tanulságos cikkünkben megmutatjuk, miért érdemes rájuk szuperhősként tekinteni – sisakkal vagy anélkül. Részletek

Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai

A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek