Hulladékbevallásról röviden

Hulladék bevallási kötelezettség

A hulladékokkal kapcsolatos adatszolgáltatást, bevallást a 2012. évi CLXXXV. törvény és a törvény végrehajtására kiadott 309/2014.(XII.11.) Korm. rendelet írja elő a hulladéktermelőknek, hulladék kezelőknek, kereskedőknek, előkezelőknek, gyűjtőknek.

Mi most csak a hulladéktermelők szemszögéből nézzük meg ezt a kérdést.

Milyen előírások vonatkoznak a hulladéktermelőkre?

Minden hulladéktermelő vállalkozásnak a tárgyévet követő év március 01-éig bevallást kell készítenie a tevékenysége során keletkezett hulladékairól és azt be kell nyújtania a telephelye szerint illetékes kormányhivatal felé elektronikusan, abban az esetben, ha az alábbi feltételek közül legalább egy teljesül:

  • a tárgyévben keletkezett összes veszélyes hulladék mennyisége meghaladta a 200 kg-ot;
  • a tárgyévben keletkezett összes nem veszélyes hulladék mennyisége meghaladta a 2000 kg-ot;
  • és a tárgyévben keletkezett összes építési, bontási hulladék mennyisége meghaladta az 5000 kg-ot.

Kivételt képez ez alól a kommunális hulladék, ezt a bevallásban nem kell szerepeltetni.

A bevallásban hulladék fajtánként fel kell tüntetni az adott évben keletkezett, elszállíttatott és megmaradt hulladék mennyiségeket.

A hulladék bevallás készítésének feltétele, ami egyben jogszabályi előírás is, hogy a cég naprakész nyilvántartást vezessen a keletkezett hulladékairól. Valamint meg kell, hogy őrizzen minden olyan dokumentumot, amely a hulladékok elszállíttatását igazolja (veszélyes hulladék szállítási lap, mérlegjegyek, stb).

Amennyiben úgy gondolja, hogy az Ön cége is a kötelezettek körébe tartozik és a bevallás elkészítésében segítségre van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal az ertekesites@ergonom.hu emailcímen keresztül!

Híreink

Fertőződés elkerülése – alapvető szabályok a COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban

A hazánkban is megjelent új koronavírus (COVID-19) járvány terjedésének megelőzése érdekében kiemelten fontos, hogy mindenki tartsa be az alábbi óvintézkedéseket, valamint segítsen betartatni a környezetében is! Viszóczky Bence munkabiztonsági és tűzvédelmi tanácsadó összeállítása. Részletek

Tovább érvényes a tűzvédelmiszakvizsga-bizonyítvány

A kormány által kihirdetett veszélyhelyzet időszakában a különleges szabályok alapján hivatalos okmánynak tekinthető a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól szóló 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet szerinti tűzvédelmi szakvizsga-bizonyítvány is. Ez azt jelenti, hogy az újabb szakvizsga-bizonyítványok megszerzéséről a veszélyhelyzet megszűnését követően kell majd gondoskodni. Részletek

TÁJÉKOZTATÁS: Gépvizsgálati szolgáltatások igénybevételéről a járványügyi helyzet idején

Tisztelt Ügyfelünk!

Kérjük Önöket, hogy a jelenlegi járványhelyzetre (koronavírus) való tekintettel a járvány terjedésének lassítása és Kollégáik-Kollégáink megfertőződésének megakadályozása érdekében az alábbi feltételeket biztosítsák a gépvizsgálatok alkalmával:
Részletek

Hírlevél feliratkozás