Környezetvédelem

A környezet egy folyamatos változásban lévő rendszer, amelynek fogalmát a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény a következőképpen határozza meg: a földnek, a levegőnek, a víznek, az élővilágnak, valamint az ember által létrehozott épített (mesterséges) környezetnek, továbbá ezek összetevőinek - mint környezeti elemeknek - a rendszerei, a folyamatai és a szerkezete.

A környezetvédelmi törvény értelmében a környezetvédelem olyan tevékenységek és intézkedések összességét jelenti, amelyeknek célja a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzése, a kialakult károk mérséklése vagy megszüntetése, a károsító tevékenységet megelőző állapot helyreállítása.

Az elmúlt években számos környezetvédelmi jogszabály lépett hatályba, amelyek napjainkban a világ egyik legátfogóbb, korszerű normarendszerét alkotják. A környezetvédelmi szabályozásnak köszönhetően az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a levegőbe, a vízbe és a talajba kerülő szennyezőanyagok mennyisége, éppúgy, mint az utóbbi években az üvegházhatású gázkibocsátás mértéke. A szabályozás eredményeképpen a vegyi anyagokra vonatkozó uniós szabályozás is korszerűbbé vált. Számos mérgező vagy veszélyes anyag - mint például az ólom, a kadmium és a higany - mára már csak korlátozottan használható a legtöbb, háztartásban előforduló termékben, melyből fakadóan az uniós polgárok a világon az egyik legjobb minőségű vízhez jutnak.

Szolgáltatásaink környezetvédelem témában

Magyarország Alaptörvénye kimondja mindenki jogát az egészséges környezethez. Az 1995. évi LIII. törvény (közismert nevén a környezetvédelmi törvény) pedig rendelkezik a környezetvédelem általános szabályairól. A környezetük megóvása iránt elkötelezett munkáltatókat többféle szolgáltatással segítjük.

Környezetvédelmi oktatás

A környezetvédelmi oktatás célja, hogy a munkavállalók megismerkedjenek az alapvető környezetvédelmi ismeretekkel, illetve az adott munkakörhöz kapcsolódó környezetvédelmi előírásokkal, feladatokkal. Mindezeken túl szükséges megismerniük a környezetvédelmi szabályzatban és a hulladékkezelési utasításban foglaltakat is.

A környezetvédelmi oktatás tematikáját IDE KATTINTVA olvashatja el.

Amennyiben az Ön cégénél is időszerűvé vált a munkavállalók környezetvédelmi oktatása, vagy további kérdése merült fel, kérjük jelezze felénk.

Környezetvédelmi szabályzat elkészítése

A környezetvédelmi szabályzat elkészítését nem írja elő jogszabály, azonban javasolt minden olyan vállalkozás részére, akiknek tevékenységéből adódóan meg kell felelniük a környezetvédelmi törvénynek, illetve egyéb környezetvédelmi jogszabálynak és rendeleteknek. Abban az esetben is szükséges, ha egy vállalkozás az ISO 14001 szabvány, azaz a környezetközpontú irányítási rendszerek követelményeiről szóló szabvány szerinti rendszer bevezetését és fenntartását tűzte ki céljául.

A környezetvédelmi szabályzatra vonatkozó további hasznos információk IDE KATTINTVA érhetők el.

Amennyiben az Ön cégének is szüksége van környezetvédelmi szabályzatra, vagy további kérdése merült fel, készséggel állunk rendelkezésére. 

Környezetvédelmi bevallások elkészítése

Számos cég, vállalkozás kötelezett környezetvédelmi bevallás, adatszolgáltatás vagy bejelentés megtételére az illetékes környezetvédelmi hatóság felé. Fontos tudni, hogy a környezetvédelmi bevallásokat 2020. január 1-től kizárólag OKIRkapu adatszolgáltató rendszeren keresztül lehet elkészíteni és beküldeni. A rendszer használatához KAÜ (Központi Azonosítási Ügynök) segítségével lehet hozzáférni. Az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. vállalja, hogy az Ügyfelei adatszolgáltatása alapján elkészíti és beküldi a bevallásokat.

A környezetvédelmi bevallásokról IDE KATTINTVA olvashat.

Amennyiben az Ön cégének szüksége van környezetvédelmi bevallás elkészítésére és szeretne erre vonatkozóan ajánlatot kérni tőlünk, vagy további kérdése merült fel, kérjük elérhetőségeink egyikén jelezze felénk.

Környezetvédelmi megfelelősségek ellenőrzése és vizsgálata, azaz környezetvédelmi szemlék

Minden - a környezetvédelmet is szemelőt tartó - vállalkozás részére meghatározott időközönként nélkülözhetetlenné válik a környezetvédelmi megfelelősségek ellenőrzése és célvizsgálata. A környezetvédelmi szemlék során a környezetet igénybe vevő, terhelő, veszélyeztető, illetve szennyező tevékenységek vizsgálatát folytatjuk le. Az ellenőrzés kiterjedhet a munkahelyekre, a munkafolyamatokra, az anyagmérlegekre, a raktározásra, az egészségvédelemre és a dokumentálásra is. Az ellenőrzés során szakértő kollégáink által készített szemlejegyzőkönyv tartalmazza a feltárt hiányosságokat és azok megszüntetésére tett megoldási javaslatokat.

Amennyiben az Ön cégénél is időszerűvé vált a környezetvédelmi megfelelősségek ellenőrzése és vizsgálata, azaz környezetvédelmi szemle megtartása, vagy további kérdése merült fel, kérjük az alábbi elérhetőségek egyikén jelezze felénk.

Telefonszám: +36 20 388 2730

E-mail-cím: ertekesites@ergonom.hu

Ajándék Munkavédelmi Checklista!

Híreink

Változások a munkavédelmi törvényben

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Mvt.) 2022. év végén több módosításon esett át. Nézzük, melyek ezek a változások! Részletek

A hála világnapja

Annyira sok mindenért lehetünk hálásak és sokszor elég egy apró gesztus is azok felé, akik segítő kezet nyújtanak nekünk nap mint nap! Részletek

Szekszárd Javáért kitüntető cím az ERGONOM Kft.-nek

Az idei évben Szekszárd Közgyűlése ünnepi ülés keretében az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. részére adományozta a „Szekszárd Javáért” kitüntető címet a városért kifejtett kimagasló tevékenység elismerése gyanánt. Részletek

Blog

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek

Levegőtisztaság-védelmi jelentés

A levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet előírásai alapján éves levegőtisztaság-védelmi jelentést annak az üzemeltetőnek kell benyújtania, aki engedélyköteles légszennyező pontforrást vagy diffúz forrást (pl. kémény, kürtő, kivezetés) üzemeltet. Részletek

Hulladékgazdálkodási bevallás teljesítése

Minden évben újra és újra kérdésként merül fel a cégek, vállalkozás életében, mikor vagyunk kötelezettek elkészíteni egy hulladékbevallást, annak mi az alapja? Részletek