TÁJÉKOZTATÁS

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a korábban hozott munkabiztonsági, tűzvédelmi környezetvédelmi szolgáltatásunk korlátozását, a mai nappal (2020.04.06.) feloldjuk, de természetesen továbbra is betartjuk a járványhelyzet által megkívánt fokozott óvintézkedéseket. Ehhez kérjük az Önök segítségét is.

A munkabiztonsági, és/vagy tűzvédelmi és/vagy környezetvédelmi szerződéssel rendelkező Ügyfeleink számára - a szerződésben foglalt feladatok ellátása alkalmával - Kollégáink újra személyesen is a rendelkezésükre állnak.

Ennek érdekében kérjük Önöket, hogy az alábbi feltételeket biztosítsák számukra:

  • A munkabiztonsági, tűzvédelmi környezetvédelmi oktatások alkalmával, amennyiben az adott telephelyen több munkavállaló vesz részt, kérjük olyan helyszínt biztosítsanak az oktatás megtartására, ahol a munkavállalók közötti minimum 1,5 méter távolság tartható!
  • A személyes megjelenések alkalmával, Kollégáink számára biztosítsanak szappanos kézmosási (fertőtlenítési) lehetőséget!

A járványhelyzet fennállása alatt Mi (Ergonom Kft.) a Kollégáink számára folyamatosan biztosítjuk az alábbi védőeszközöket:

  • szájmaszk
  • gumikesztyű

Továbbá szeretnénk jelezni, hogy a munkavédelmet érintő jogszabályi változásokról és egyéb intézkedésekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket, ezért kérjük kísérjék figyelemmel a honlapunkat.

www.ergonom.hu/hireink

illetve a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről kérjük az alábbi oldalon is tájékozódjon:

www.koronavirus.gov.hu

melyen hiteles és naprakész információkat talál a hatósági intézkedésekről, a megelőzéshez szükséges lépésekről és teendőkről.

Kérdés vagy észrevétel esetén forduljanak hozzánk bizalommal és kérjük Önöket, hogy amennyiben az Önök részéről a koronavírus fertőzéssel összefüggésben hozott intézkedésekről, annak cégükre gyakorolt hatásairól tájékoztassanak minket!

Előre is köszönjük a rugalmasságukat, elfogadásukat és együttműködésüket, hiszen közösen a szabályok folyamatos betartásával, egymásra figyelve tudunk azért a legtöbbet tenni, hogy megóvjuk magunkat és szeretteinket ettől a kialakult járványtól!

Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Köszönettel:

Ergonom Kft. vezetése

 

 

Ajándék Munkavédelmi Checklista!

Híreink

Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!

Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek

Magyar Ápolók Napja

Az idei évben immár tizedik éve, hogy 2014-ben Magyarország Országgyűlése február 19-ét - Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját - a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Mondjunk együtt köszönetet mindazoknak, akik nap, mint nap erejükön felül segítenek a betegeknek. Ezen alkalomból köszöntjük az egészségügyben dolgozókat, fejet hajtva áldozatos és lelkiismeretes munkájuk előtt. Részletek

A rákellenes küzdelem világnapja

A rákellenes küzdelem világnapját minden év február 4-én rendezik meg világszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egészségügyi üzletágának munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek fő üzenet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem közös társadalmi ügyünk is. Részletek

Blog

Karácsonyi tűzmegelőzés

Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek

Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata

A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek