Híreink
Rózsaszín október - a mellrák elleni küzdelem hónapja
Október elseje a mellrák elleni küzdelem világnapja, s minden év októbere a mellrák elleni kampány hónapja, melynek nemzetközileg is elismert szimbóluma a rózsaszín szalag.
A szalagok a reményt szimbolizálják, a félelem leküzdését segítik, s akik viselik, a szolidaritásukról tesznek bizonyságot.

Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. férfi kollégái is csatlakoztak a kezdeményezéshez, melynek célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint arra, hogy ennek érdekében mit kell megtenni önmaguknak.
Az emlőrák a nőknél a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatféleség. Hazánkban évente közel 8000 új esetet diagnosztizálnak, melyek közül a betegek egyharmada belehal a betegségbe vagy annak szövődményeibe. Bár 40 év felett a betegség kialakulásának kockázata jelentősen megnő, a fiatalabb korosztály számára is nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat, a szakorvos általi szűrővizsgálat, vagy akár az ultrahangos vizsgálat.
A kulcs a kezedben van, ez pedig nem más, mint a MEGELŐZÉS.

Híreink
Tájékoztatás a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet módosításáról
2025. június 27-én hatályba lépett a belügyminiszter 20/2025. (VI. 26.) BM rendelete, mely módosítja az egyes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatára vonatkozó szabályokat. A változások közül a leglényegesebb, hogy bizonyos esetekben megszűnt a kötelező tüdőszűrés. Részletek
Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?
- Frissített tartalom -
Az elmúlt közel másfél évben folyamatosan felmerülő kérdés a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos változások kapcsán. Fontos azonban tisztázni az elején, hogy a kötelező vizsgálatokat nem törölték el. Az alábbi összefoglalóval szeretnénk segítséget és tájékoztatást nyújtani a jelenlegi szabályozásról és a folyamatos változások lényegéről.
Részletek
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek
Blog
A mesterséges intelligencia és a munkavédelem
A mesterséges intelligencia ma már nem sci-fi: csendben, a háttérben dolgozik azért, hogy a munkahelyek biztonságosabbak, átláthatóbbak és hatékonyabbak legyenek. De hogyan segít az AI a balesetek megelőzésében, a kockázatok felismerésében és a munkavédelmi oktatások új szintre emelésében? Cikkünkben megmutatjuk, hogyan formálja át a jövőt az emberi szakértelem és az AI együttműködése. Részletek
Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai
A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek
Új év, új lendület a biztonságban
Január a tiszta lap hónapja. A rohanó év vége után most van itt az ideje, hogy újragondoljuk céljainkat, rendet tegyünk a folyamatokban, és közösen megteremtsük a biztonságos munkavégzés alapjait a következő évre. Az ERGONOM Kft. szakértői szerint az év eleji rendszerezés, dokumentumfrissítés és közös tervezés nemcsak adminisztratív feladat – hanem a tudatos, biztonságos működés kulcsa. Részletek
