Munkavédelmi képviselő képzés (e-learning)
Munkavédelmi képviselő képzés (e-learning)
A munkavédelemről szóló törvény értelmében minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább húsz fő munkavédelmi képviselő választást kell tartani, a munkavédelmi képviselő választást a kötelezettség keletkezésének napjától számított hat hónapon belül meg kell tartani.
A törvény kimondja, hogy a munkavédelmi képviselőnek - az érdekegyeztetéssel kapcsolatos tevékenységének ellátása érdekében - a megválasztását követő hat hónapon belül el kell végeznie a legalább 16 óraszámú alapképzést, majd ezt követően, valamint újraválasztása esetén évente legalább 8 órás továbbképzésben kell részt vennie.

Akár home office-ból is részt vehet képzésünkön
Nálunk kényelmesen, akár otthonról is részt vehet megújult e-learning formában megtartott munkavédelmi képviselő képzésünkön. Mindössze stabil internetkapcsolatra és egy hangszóróval ellátott laptopra / mobileszközre van szüksége ahhoz, hogy részt vehessen a képzésen.
A kurzust a résztvevők a saját tempójukban végezhetik el a hét (7) napos hozzáférés alatt, bármilyen eszközről (számítógép, okostelefon, tablet).
Miért válassza az e-learning képzést?
- Ez a legkényelmesebb képzési forma.
- Időt és pénzt takaríthat meg, amit a képzés helyszínére történő utazásra vagy parkolásra fordítana.
- Akár egy kényelmes irodai munkakörnyezetből vagy akár az otthoni fotel kényelméből is élvezheti a képzést.
- A képzés bármilyen okos eszközről (számítógép / laptop / tablet) elvégezhető.
- Egy (1) hét áll rendelkezésére, hogy tetszőleges ütemezéssel, akár többször végig hallgassa a kurzust és az ott meghatározott feladatokat megoldja.
- A képzés záró időpontját követően további harminc (30) naptári napig hozzáférést kap a képzési tananyagokhoz.
Jelentkezzen Ön is képzésünkre
A munkavédelmi képviselők 16 órás alapképzését követően évente egyszer egy 8 órás továbbképzésre is szükség van a jogszabály szerint.
Amennyiben szeretne jelentkezni előre meghirdetett munkavédelmi képviselő alapképzésünkre, egyszerűen megteheti az adott képzési időpont mellett található "JELENTKEZÉS" ikonra kattintva.
Tájékoztatjuk a munkáltatókat és a munkavédelmi képviselőket, hogy az öt éves mandátum ideje alatt azonos témakörű továbbképzést maximum csak kétszer végezhet el a megválasztott munkavédelmi képviselő. Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. minden naptári évben változó képzési tananyagot biztosít meghirdetett munkavédelmi képviselő továbbképzései esetében.
A képzés díja:
- munkavédlemi képviselő alapképzés - elméleti képzés (e-learning) esetén 31.000.- Ft / fő, azaz harmincegyezer forint / fő, mely mentes az adó alól;
- munkavédlemi képviselő továbbképzés - elméleti képzés (e-learning) esetén 25.000.- Ft / fő, azaz huszonötezer forint / fő, mely mentes az adó alól.
Közérthető és izgalmas képzési anyag
Immáron több, mint 30 éves szakmai múltra tekintünk vissza, ezalatt számtalan, különféle iparágból érkező ügyféllel dolgoztunk együtt. Az évek során felhalmozott tapasztalatnak köszönhetően a felmerülő kérdéseket magabiztosan meg tudjuk válaszolni. Munkáltatóként biztos lehet abban, hogy az újonnan megválasztott munkavédelmi képviselő kolléga megfelelő képzésben részesül.
Hiszünk a gördülékeny ügyintézés és a hatékonyság erejében
Tisztában vagyunk vele, hogy egy cégnél mennyi adminisztrációs feladat van, köztük az olyan jogszabályi előírásoknak is meg kell felelni, mint a megválasztott munkavédelmi képviselők képzése. Jelentkezési rendszerünket ezért úgy alakítottuk ki, hogy egyszerűen egy online jelentkezési űrlap kitöltésével regisztrálhassanak előre meghirdetett képzésünkre.
Az előre meghirdetett képzési időpontok megtekintéséhez és a jelentkezési folyamat elindításához kattintson az alábbi ikonra.
✅ JELENTKEZÉS AZ ALAPKÉPZÉSRE! ✅
✅ JELENTKEZÉS A TOVÁBBKÉPZÉSRE! ✅
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Ha úgy érzi, hogy olyan egyéni kérése van, ami miatt szeretne egyedi ajánlatot kapni, írjon az ertekesites@ergonom.hu e-mail címre és kollégáink keresni fogják!
Jelentkezzen még ma megújult e-learning formában megtartott munkavédelmi képviselő képzésünkre!


Híreink
Tájékoztatás a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet módosításáról
2025. június 27-én hatályba lépett a belügyminiszter 20/2025. (VI. 26.) BM rendelete, mely módosítja az egyes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatára vonatkozó szabályokat. A változások közül a leglényegesebb, hogy bizonyos esetekben megszűnt a kötelező tüdőszűrés. Részletek
Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?
- Frissített tartalom -
Az elmúlt közel másfél évben folyamatosan felmerülő kérdés a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos változások kapcsán. Fontos azonban tisztázni az elején, hogy a kötelező vizsgálatokat nem törölték el. Az alábbi összefoglalóval szeretnénk segítséget és tájékoztatást nyújtani a jelenlegi szabályozásról és a folyamatos változások lényegéről.
Részletek
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek
Blog
A mesterséges intelligencia és a munkavédelem
A mesterséges intelligencia ma már nem sci-fi: csendben, a háttérben dolgozik azért, hogy a munkahelyek biztonságosabbak, átláthatóbbak és hatékonyabbak legyenek. De hogyan segít az AI a balesetek megelőzésében, a kockázatok felismerésében és a munkavédelmi oktatások új szintre emelésében? Cikkünkben megmutatjuk, hogyan formálja át a jövőt az emberi szakértelem és az AI együttműködése. Részletek
Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai
A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek
Új év, új lendület a biztonságban
Január a tiszta lap hónapja. A rohanó év vége után most van itt az ideje, hogy újragondoljuk céljainkat, rendet tegyünk a folyamatokban, és közösen megteremtsük a biztonságos munkavégzés alapjait a következő évre. Az ERGONOM Kft. szakértői szerint az év eleji rendszerezés, dokumentumfrissítés és közös tervezés nemcsak adminisztratív feladat – hanem a tudatos, biztonságos működés kulcsa. Részletek
