Mit kell tudni a benzolról?

A heveny benzolmérgezés enyhébb formája kellemes eufóriás állapottal kezdődik, ami gyorsan és észrevétlenül mehet át súlyos narkózisba, amikor a menekülés már lehetetlen. Ezért rendkívül fontos, hogy az olyan munkahelyen, ahol a heveny benzolmérgezés lehetősége fennáll, a munkavállalókat fel kell világosítani a benzolhatás kezdeti tüneteiről. Emellett minden olyan munkavállalót, aki folyékony benzollal vagy folyékony benzoltartalmú anyaggal kerülhet érintkezésbe, megfelelő egyéni védőeszközzel kell ellátni annak érdekében, hogy megakadályozzák a bőrön keresztül történő abszorpció kockázatát.

A benzol tulajdonságai

A szakirodalomban található definíció szerint a benzol színtelen, jellegzetes szagú folyadék, a kőszénből gyártott koksz és világítógáz mellékterméke, a vegy- és gyógyszeripar alapanyaga.

Kitűnő oldó-, higító- és tisztítószer. Számos lakk, festék, ragasztóanyag tartalmaz benzolt, így a bútoripar, vasipar, nyomdaipar, stb. előszeretettel használja, de benzolexpozícióval találkozhatunk a kőolajiparban, a kábelgyártásban, illetve laboratóriumi munkák során is.

A benzol emberi szervezetre gyakorolt hatása

Fontos tudni, hogy a munkahelyeken a benzol elsősorban belélegzéssel juthat az emberi szervezetbe, és a felszívódott anyag 30-75%-át változatlan formában kilélegezzük. A benzol elsősorban a zsírszövetekben, a csontvelőben, a központi idegrendszerben, stb. halmozódik fel, és onnan lassan ürül ki, ezért nagyon veszélyes és egészségre ártalmas anyag. Zsírban való jó oldhatósága miatt kis mennyiségben a bőrön keresztül is bejuthat a szervezetbe, ennek azonban a foglalkozási mérgezésben alig van kóroki jelentősége. A levegő magas benzoltartalma is csak enyhén izgatja a légutakat, folyadék formájában irritálja a bőrt, zsírtalanítja, kiszárítja, és elősegíti a másodlagos fertőzést.

Heveny mérgezésben elsősorban a benzol narkotikus hatása érvényesül, rövid idő alatt nagyobb mennyiségben belélegezve kezdetben eufóriás izgalmi állapot, majd fáradtságérzés, szédülés, hányinger, fejfájás, aluszékonyság jelentkezik, később tonusos-clonusos görcsök, majd bénulás, eszméletvesztés és rövid időn belül az esetek kisebb részében légzésbénulás következhet be.

A szakirodalom szerint a heveny mérgezés enyhébb formája kellemes eufóriás állapottal kezdődik, majd szédülés, kisfokú zavartság, hányinger, a fejben nyomásérzés jelentkezik. Az eufóriás állapot miatt az érintettek általában nem ismerik fel a veszélyt, tovább dolgoznak, a veszélyes munkahelyről

önként ritkán távoznak. Az eufóriás állapot gyorsan és észrevétlenül mehet át súlyos narkózisba, amikor a menekülés már lehetetlen, ezért rendkívül fontos, hogy az olyan munkahelyen, ahol a heveny benzolmérgezés lehetősége fennáll, a munkavállalókat fel kell világosítani a benzolhatás kezdeti tüneteiről és arról, hogy az eufóriás állapot vagy már a legenyhébb panasz jelentkezésekor munkahelyüket azonnal el kell hagyniuk.

Az idült benzolhatás megítélésekor tudni kell, hogy az egyéni érzékenység eltérő, és a hatás következményei különböző hosszú hónapokig vagy akár évekig tartó lappangási idő után jelentkezhetnek. A benzolmérgezés tünetei néha csak a benzolexpozíció megszűnése után jelentkeznek, rövidebb vagy hosszabb idő múlva.

Megelőzés

Fontos szabály, hogy tilos benzolexpozícióban foglalkoztatni:

  • 18 éven aluliakat,
  • terhes, nem régen szült, szoptató, anyatejet adó nőket,
  • tüdő, vese, máj, vérképző rendszer, erek, gyomor-bél megbetegedéseiben szenvedőket, valamint
  • alkoholistákat.

Fentieken túl – a munkavédelmi követelményeknek megfelelően – a megelőzés legeredményesebb módja, ha csak olyan munkafolyamatokban, és akkor is csak a megfelelő megelőző intézkedések alkalmával használnak benzolt, ahol az nélkülözhetetlen. Amely anyagok benzoltartalma meghaladja az 1%-ot, az expozíciót korlátozni kell, a benzolt lehetőleg le kell cserélni más oldószerre. Ha ez nem lehetséges, a technológiai rendszert zárttá kell tenni, műszaki intézkedéssel (pl. elszívás) minimalizálni kell a munkatér benzolszennyezettségét, vagy egyéni védőeszköz viselését kell kötelezővé tenni.

A benzolártalmak elleni védekezésről szóló 136. számú Egyezmény

Magyarországon a 2000. évi LXVIII. törvénnyel került kihirdetésre a Nemzetközi Munkaügyi Konferencián, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által elfogadott 136. számú Egyezmény, amelynek legfontosabb rendelkezéseit az alábbiakban foglaljuk össze.

Amennyiben ártalmatlan vagy kevésbé veszélyes anyagok állnak rendelkezésre, a benzol vagy a benzoltartalmú anyagok helyett azokat kell használni.

Nagyon fontos, hogy műszaki és munka-egészségügyi intézkedéseket kell foganatosítani annak érdekében, hogy biztosítsák a benzollal és a benzoltartalmú anyagokkal foglalkozó munkavállalók hatékony védelmét.

Azokban a helyiségekben, amelyekben benzolt vagy benzol tartalmú anyagokat gyártanak, kezelnek vagy felhasználnak, minden szükséges intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy megelőzzék a benzolgőzök felszabadulását a munkahely légkörében.

Abban az esetben, ha a munkavállalók benzolnak vagy benzol tartalmú anyagoknak vannak kitéve, a munkáltatónak intézkednie kell annak érdekében, hogy a benzolkoncentráció a munkahely légkörében ne haladhassa meg az illetékes hatóság által meghatározott maximumot, amelynek felső értéke nem haladhatja meg a 25 milliomod részecskét (80 mg/köbméter).

A benzol vagy a benzoltartalmú anyagok felhasználásával járó munkákat lehetőség szerint zárt térben kell végezni. Abban az esetben, ha nem lehetséges zárt tér használata azokon a munkahelyeken, ahol benzolt vagy benzoltartalmú anyagokat használnak fel, a helyiségeket megfelelő berendezéssel kell ellátni a benzolgázoknak a munkavállalók egészségvédelme érdekében szükséges mértékű eltávolításának biztosítására.

Minden olyan munkavállalót, aki folyékony benzollal vagy folyékony benzoltartalmú anyaggal kerülhet érintkezésbe, megfelelő egyéni védőeszközzel kell ellátni annak érdekében, hogy megakadályozzák a bőrön keresztül történő abszorpció kockázatát.

Azon munkavállalókat, akik a maximumnál magasabb koncentrációnak vannak kitéve a munkahely légkörében, megfelelő egyéni védőeszközökkel el kell látni annak érdekében, hogy megvédjék őket a benzolgáz belélegzésének a kockázatától; azt az időszakot, amelynek során ennek ki vannak téve, a lehetséges határig korlátozni kell.

Azokat a munkavállalókat, akik munkájuk során benzolnak vagy benzoltartalmú anyagoknak vannak kitéve, alá kell vetni:

  • munkába állításuk előtt mélyreható orvosi alkalmassági vizsgálatnak, amely vérvizsgálatot is tartalmaz;
  • későbbi időszakos vizsgálatoknak, amelyek biológiai vizsgálatokat (beleértve a vérvizsgálatot is) tartalmaznak, és amelyeket az országos törvényhozás által meghatározott időszakokban végeznek el.
Egyes munkavállalói csoport okra vonatkozó speciális követelmények

Fontos követelmény, hogy azokat a nőket, akiknek terhességét orvosilag megállapították, és a szoptató anyákat ne foglalkoztassák olyan munkahelyen, amelyeknél benzolnak vagy benzoltartalmú anyagoknak vannak kitéve.

A 18 évnél fiatalabb személyeket nem szabad olyan munkákon foglalkoztatni, amelyeknél benzolnak vagy benzoltartalmú anyagoknak vannak kitéve. Ezt a tilalmat nem kell alkalmazni azokra a fiatal személyekre, akik oktatásban vagy képzésben részesülnek, és akik megfelelő szakmai és orvosi

felügyelet alatt állnak.

Ajándék Munkavédelmi Checklista!

Híreink

Magyar Ápolók Napja

Az idei évben immár tizedik éve, hogy 2014-ben Magyarország Országgyűlése február 19-ét - Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját - a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Mondjunk együtt köszönetet mindazoknak, akik nap, mint nap erejükön felül segítenek a betegeknek. Ezen alkalomból köszöntjük az egészségügyben dolgozókat, fejet hajtva áldozatos és lelkiismeretes munkájuk előtt. Részletek

A rákellenes küzdelem világnapja

A rákellenes küzdelem világnapját minden év február 4-én rendezik meg világszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egészségügyi üzletágának munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek fő üzenet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem közös társadalmi ügyünk is. Részletek

Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?

Azok, akik követik a napi vagy heti sajtót, híreket bizonyára találkoztak azzal a szalagcímmel, hogy eltörölték a kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, azaz az üzemorvosi vizsgálatokat. A következő összefoglalónkkal ebben szeretnék segítséget, tájékoztatást adni. Részletek

Blog

Karácsonyi tűzmegelőzés

Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek

Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata

A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek