Érik a szőlő, hajlik a vessző… - a must erjedésének veszélyei

Nincs olyan óvodás, kisiskolás gyermek - de akár még a felnőttek körében is találunk olyat - aki ne fújná kívülről az „Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele…” kezdetű dalocskát. Minden évben az ősz közeledtével egy dolog állandó, ez pedig a szüreti időszak kezdete. Sajnos a borkészítés időszakában gyakran találkozhatunk mustgáz okozta mérgezésekkel, pedig a tragédiák kis körültekintéssel elkerülhetők lennének.

A következőkben összefoglaltuk a must erjedésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a Technológiai és Ipari Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztályának ajánlása alapján, ezáltal szeretnénk felhívni valamennyi borkészítéssel foglalkozó munkáltató figyelmét a mustgáz veszélyeire és a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.

A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag tulajdonképpen egyszerű szén-dioxid, ami a cukortartalmú növények, gyümölcsök erjedése során keletkezik, amikor a cukor elbomlik („forr” a must), etil-alkohol és szén-dioxid lesz belőle. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb gáz, amely zárt térben a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget.

A mustgáz ebben az időszakban a gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több halállal végződő baleset, illetve mérgezés előidézője, pedig a tragédiák megfelelő elővigyázatossággal megelőzhetők lennének. Sajnos sokan nem veszik komolyan, hogy a pincékben alattomosan terjedő mustgáz cselekvésképtelenné teszi az áldozatait, és halálos veszélyt jelenthet.

Melyek a szén-dioxid mérgezés jelei?

A szén-dioxid kis koncentrációban a légzőközpontot izgatja, nagyobb koncentrációban az oxigénhiány miatt fulladást okoz. Hat a központi idegrendszerre, amelynek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Ezért tapasztalható, hogy az újbor forrásának időszakában gyakran lesznek rosszul a pincékben.

Hogyan előzhető meg a baj?

A must erjedésének idején a rosszullét, fulladás megelőzése érdekében előzetes szellőztetés és légtér-elemzés nélkül a borospincékbe szigorúan tilos lemenni! Amíg egyikünk a pincében tartózkodik, addig a másik kintről felügyelje a bent tartózkodót! Tartós bent tartózkodás esetén védelmet nyújthat a személyi gázkoncentráció mérő készülék, amely jelzi a lecsökkent oxigénszintet. A gázérzékelő riasztók felszerelésén túl a tragédiák megelőzésére a pinceajtó nyitásához rendelt reteszelt mesterséges szellőző rendszer használata ad megfelelő megoldást. Rendszeresen ellenőrizni kell, hogy ezek a készülékek és biztonsági berendezések működőképesek-e.

Önmagában az úgynevezett „gyertyapróba” alkalmazása nem tekinthető megbízhatónak!

Javasolt a must forrásának idejére „Figyelem, mustgáz veszély!” feliratot is elhelyezni a pince bejáratára mások figyelmeztetése céljából.

Gyakori probléma, hogy sokan megfelelő védelem nélkül próbálnak az összeesett, ájult emberek segítségére sietni, és segítségnyújtás közben maguk is belélegzik a veszélyes mustgázt, így a segítők is könnyen bajba kerülhetnek, ezért senki ne próbáljon meggondolatlanul ájult ember segítségére sietni! Mindig legyen mobiltelefon a munkaterületen, ha segítséget kell hívni!

Mi a teendő, ha megtörtént a baj?

Ha nem ismert, hogy milyen mennyiségben van jelen a mérgező gáz abban a helyiségben, amiből ki akarjuk menteni a sérültet, saját életünket is kockáztatjuk, ha zártrendszerű, sűrített levegős légzőkészülék nélkül megyünk be hozzá. Ilyen esetben azonnal hívni kell a mentőket, illetve a katasztrófavédelmet a 112-es központi segélyhívó számon a helyszín és a megközelítési útvonal pontos megjelölésével, és meg kell próbálni kiszellőztetni a helyiséget. A mustgáz-mérgezést szenvedő embereket a tűzoltók biztonsággal, légzőkészülék használata mellett tudják kimenteni.

Amennyiben van mód a pincehelyiség megfelelő átszellőztetésére és a CO2-koncentráció ellenőrzésére, a mérgezett személyt mielőbb ki kell szabadítani a mérgezés helyszínéről, szabad levegőre kell vinni és a sérült állapotától függően - képzett munkahelyi elsősegélynyújtó személy bevonásával - meg kell kezdeni az elsősegélynyújtást a mentők megérkezéséig.

Amennyiben nem rendelkezik az őszi szüret elvégzéséhez szükséges munkavédelmi dokumentumokkal (kockázatértékelés, munkavédelmi szabályzat, stb.) és megfelelő munkavédelmi oktatással, vagy szeretné a már meglévő dokumentumait felülvizsgáltatni, akkor jelezze részünkre ajánlatkérési igényét az alábbi elérhetőségeink egyikén.

Telefonszám: +36 20 388 2730

E-mail cím: ertekesites@ergonom.hu

További hasznos linkek:

IDE KATTINTVA elolvashatja az idénymunka alapvető munkavédelmi tudnivalóit, IDE KATTINTVA pedig információkat, válaszokat kaphat a diákmunka során leggyakrabban fellépő munkavédelemmel kapcsolatos kérdésekre.

Híreink

A hála világnapja

Annyira sok mindenért lehetünk hálásak és sokszor elég egy apró gesztus is azok felé, akik segítő kezet nyújtanak nekünk nap mint nap! Részletek

Szekszárd Javáért kitüntető cím az ERGONOM Kft.-nek

Az idei évben Szekszárd Közgyűlése ünnepi ülés keretében az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. részére adományozta a „Szekszárd Javáért” kitüntető címet a városért kifejtett kimagasló tevékenység elismerése gyanánt. Részletek

Ma van az Elsősegélynyújtás Világnapja

Minden év szeptemberének második szombatján ünnepeljük az Elsősegélynyújtás Világnapját. A váratlan rosszullét, az utcai és a munkahelyi balesetek szemtanúi a döbbenet perceiben nem mindig tudják, mi a teendő – holott a segítségre várva néhány egyszerű beavatkozás ismerete életmentő lehet. Részletek

Blog

Érik a szőlő, hajlik a vessző… - a must erjedésének veszélyei

Minden évben az ősz közeledtével egy dolog állandó, ez pedig a szüreti időszak kezdete. Sajnos a borkészítés időszakában gyakran találkozhatunk mustgáz okozta mérgezésekkel, pedig a tragédiák kis körültekintéssel elkerülhetők lennének. Részletek

Dübörög az aratási szezon! A betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme

Dübörög az aratási szezon, de ne felejtsük el, hogy mire kell kiemelten figyelni az agrárcégeknek! A nyári betakarítás előkészülete és végrehajtási feladatai között kiemelten fontos a betakarítási munkálatokban részt vevő erőgépek tűzvédelme. Összegyűjtöttük, hogy mire kell figyelniük. Olvassák el a témához kapcsolódó blogbejegyzésünket! Részletek

Foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok

Miért és milyen esetekben van szükség a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokra? Olvassa el alábbi cikkünket! Részletek