Blog bejegyzések
Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata
Az angolszász országokban népszerű Halloween-nek hazánkban is egyre több követője van. Egyre többen öltenek jelmezt, így ünnepelve az év legkísértetiesebb éjszakáját.
A közhiedelemmel ellentétben nem Amerikából eredeztethető Halloween ünnepe. Valójában a kelta és római hagyományokra lehet visszavezetni. Az ír és skót kelta törzsek ezen a napon, azaz október 31-én ünnepelték az újévet, és ezen esemény szokásai keveredtek később a keresztény és római hagyományokkal, így alakult ki az „All Hallows Eve”, ami megfelelője nálunk a Mindenszenszentek előestéjének.

A Halloween legismertebb szimbóluma, a TÖKlámpás sokaknak okoz vidám pillanatokat. Vannak települések, ahol a félelmetes vigyorú faragványok köré komoly ünnepi rendezvények társulnak és minden második háznál világító figurákkal találkozhatunk, vagyis sértés nélkül elmondható, hogy a lakók egy része TÖKös, a másik része TÖKetlen.
Biztonsági tippek Halloweenre
Természetesen a TÖKéletes és egyedi dísz elkészítése komoly munka, de egyben balesetveszélyes is. Na de ne TÖKöljünk, nézzük meg mire kell figyelnünk!
A faragni való TÖK, akár tizenöt kiló is lehet, ezért tartsuk be a kézi anyagmozgatás szabályait, vagyis a terhek megemelése előtt biztos alátámasztási helyzetbe kell a lábakat helyezni. Nagy tömegű terheket csak egyenes háttal, hajlított térddel, lassú és egyenletes felemelkedéssel szabad megemelni. A terhet mindig biztonságosan, vagyis egész tenyérrel megmarkolva kell megfogni.
Semmi esete se dobáljuk a megvásárolt TÖKöt, mert ha földet ér összetörhet, ha viszont ránk esik akkor könnyen TÖKkel ütöttek lehetünk. Akármelyik következik be, nagyszabású tervünk csütörTÖKöt mond.
Otthon a munkához válasszunk stabil felületet, ahol kényelmesen dolgozhatunk, ha már elTÖKéltük a dolgot.
A TÖKöt faragd, ne a kezedet!
A faragáshoz nem a legélesebb kés a TÖKéletes, mert az könnyen megszaladhat, tönkre téve a munkánkat, illetve a támasztó kezünket is elvághatjuk vele, ami valljuk be őszintén TÖK fájdalmas. Ebben az esetben előnyösebb, ha a kés TÖKéletlen, de recés élű kés a legjobb, amellyel apró fűrészelő mozdulatokkal haladhatunk előre és a tervezett minta TÖKre megvalósítható.
Az első lépés a TÖK kocsány köröli részének a körbevágása kúposan, mert később ez visszakerül mint TÖKfedő.
Ha olyan TÖKöt használunk fel, amely emberi fogyasztásra nem alkalmas, az eltávolított belsőséget (tökmagot) nem szabad megenni, mert hányást, hasmenést okozhat.
Figyeljünk arra is, hogy a közlekedési utakra se kerüljön a belső részekből, mert könnyen elcsúszhatunk rajta TÖKéletes esést produkálva, amely azonban komoly következményekkel járhat.
Figyeljünk a gyerekekre!
A faragásban aktív szereplők a gyerekek, ezért külön figyeljünk a TÖKmagokra, ne sérüljenek meg.
A TÖKlámpás, ha elkészült, meg kell világítani, amelyhez legelterjedtebb a mécses, de manapság már különféle led-es izzókat, lámpásokat is használhatunk. Abban az esetben, ha elektromos hálózatról működő fényforrásra esik a választásunk akkor az legyen olyan, amely kültéri használatra alkalmas.
A TÖKlámpás helyének megválasztásakor lehetőleg ne legyen könnyen éghető anyag a közelben, mert TÖK nagy tüzet okozhatunk vele.
És ha még mindezek után is TÖKbiztosra akar menni - nem csak a TÖKlámpás faragás szabályaira vonatkozóan, hanem - cégének, vállalkozásának munkavédelmi, tűzvédelmi, foglalkozás-egészségügyi kérdéseit illetőek. Válassza a biztonságot, válassza az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft-t.
Amennyiben szeretne egyedi ajánlatot kapni munkabiztonsági és tűzvédelem szolgáltatásainkra és/vagy foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatásunkra vonatkozóan, vagy további kérdése merült fel, kérjük az alábbi elérhetőségek egyikén jelezze felénk.
Telefonszám: +36 20 388 2730
E-mail-cím: ertekesites@ergonom.hu
Híreink
Tájékoztatás a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet módosításáról
2025. június 27-én hatályba lépett a belügyminiszter 20/2025. (VI. 26.) BM rendelete, mely módosítja az egyes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatára vonatkozó szabályokat. A változások közül a leglényegesebb, hogy bizonyos esetekben megszűnt a kötelező tüdőszűrés. Részletek
Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?
- Frissített tartalom -
Az elmúlt közel másfél évben folyamatosan felmerülő kérdés a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos változások kapcsán. Fontos azonban tisztázni az elején, hogy a kötelező vizsgálatokat nem törölték el. Az alábbi összefoglalóval szeretnénk segítséget és tájékoztatást nyújtani a jelenlegi szabályozásról és a folyamatos változások lényegéről.
Részletek
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek
Blog
A mesterséges intelligencia és a munkavédelem
A mesterséges intelligencia ma már nem sci-fi: csendben, a háttérben dolgozik azért, hogy a munkahelyek biztonságosabbak, átláthatóbbak és hatékonyabbak legyenek. De hogyan segít az AI a balesetek megelőzésében, a kockázatok felismerésében és a munkavédelmi oktatások új szintre emelésében? Cikkünkben megmutatjuk, hogyan formálja át a jövőt az emberi szakértelem és az AI együttműködése. Részletek
Hidegben történő munkavégzés munkavédelmi előírásai
A hideg időjárás komoly kihívásokat jelent mind a szabadban, mind a nem megfelelően fűtött helyiségekben dolgozó munkavállalók számára. A test lehűlése, a fagyás és más hideg okozta ártalmak nemcsak az egészségüket veszélyeztetik, hanem a munkavégzés hatékonyságát is csökkentik. Ebben a cikkben áttekintjük a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatos legfontosabb munkavédelmi előírásokat. Részletek
Új év, új lendület a biztonságban
Január a tiszta lap hónapja. A rohanó év vége után most van itt az ideje, hogy újragondoljuk céljainkat, rendet tegyünk a folyamatokban, és közösen megteremtsük a biztonságos munkavégzés alapjait a következő évre. Az ERGONOM Kft. szakértői szerint az év eleji rendszerezés, dokumentumfrissítés és közös tervezés nemcsak adminisztratív feladat – hanem a tudatos, biztonságos működés kulcsa. Részletek
