A hála világnapja

A történet egészen 1965-re nyúlik vissza, amikor is Hawaii szigetén, az ENSZ találkozón megfogalmazták, hogy itt az ideje, megbecsülnünk és hálát adnunk mindazért a sok jóért, ami körülvesz minket. Azóta minden évben szeptember 21-én ünnepeljük a hála világnapját, talán azért is, mert a nemzetközi békenappal azonos dátumra esik. Annyira sok mindenért lehetünk hálásak és sokszor elég egy apró gesztus is azok felé, akik segítő kezet nyújtanak nekünk nap mint nap!

 

Ajándék Munkavédelmi Checklista!

Híreink

Magyar Ápolók Napja

Az idei évben immár tizedik éve, hogy 2014-ben Magyarország Országgyűlése február 19-ét - Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját - a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Mondjunk együtt köszönetet mindazoknak, akik nap, mint nap erejükön felül segítenek a betegeknek. Ezen alkalomból köszöntjük az egészségügyben dolgozókat, fejet hajtva áldozatos és lelkiismeretes munkájuk előtt. Részletek

A rákellenes küzdelem világnapja

A rákellenes küzdelem világnapját minden év február 4-én rendezik meg világszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egészségügyi üzletágának munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek fő üzenet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem közös társadalmi ügyünk is. Részletek

Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?

Azok, akik követik a napi vagy heti sajtót, híreket bizonyára találkoztak azzal a szalagcímmel, hogy eltörölték a kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, azaz az üzemorvosi vizsgálatokat. A következő összefoglalónkkal ebben szeretnék segítséget, tájékoztatást adni. Részletek

Blog

Karácsonyi tűzmegelőzés

Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek

Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata

A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek