Híreink
A távmunka munkavédelmi szabályai
A távmunka tipikusan szellemi tevékenység ellátására irányul.
A távmunkavégzés keretében a munkavállaló a munkáját rendszeresen, a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen – jellemzően lakhelyén –számítástechnikai eszközök útján végzi, és annak eredményét elektronikusan továbbítja. Távmunkavégzés esetén munkahely az a munkaszerződésben a felek által meghatározott helyiség, ahol a munkavállaló az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel rendszeresen a munkáját végzi.
Általános esetben a munkáltató telephelyén a munkavállalók a munkáltató által biztosított, saját tulajdonú/bérelt munkaeszközökkel végzik munkafeladataikat, azonban távmunka esetén lehetőség van arra, hogy a felek úgy állapodjanak meg, hogy a munkafeladat ellátásához szükséges munkaeszközöket a munkavállaló maga biztosítja és ebben az esetben a munkaeszköz biztonságos állapotának fenntartásáról ebben az esetben a munkavállaló gondoskodik. A munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg az előzetesen meghatározott munkakörülményeket.
A munkavállaló fent említett kötelezettsége a munkáltatót nem mentesíti az objektív felelőssége alól, azaz meg kell győződnie arról, hogy a munkavállaló által beszerzett, illetve igénybe vett munkaeszközök megfelelnek az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés követelményének. A követelmények teljesülésének érdekében a munkáltatónak vagy megbízottjának távmunkavégzés esetén rendszeresen meg kell győződnie arról, hogy a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállaló ismeri, illetve megtartja-e a rá vonatkozó rendelkezéseket.
A felek a munkaszerződésben megállapodhatnak a munkáltató ellenőrzési jog gyakorlásának módjáról és feltételeiről. Eltérő megállapodás hiányában ugyanakkor a munkáltató állapítja meg az ellenőrzés módját és a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlan területén történő ellenőrzés esetén annak bejelentése és megkezdése közötti legrövidebb tartamot. Az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállaló, valamint a munkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet.
Az ellenőrzésen túl a munkáltató vagy megbízottja - így különösen munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység végzésével megbízott személy - a kockázatértékelés elvégzése, balesetvizsgálat lefolytatása, valamint a munkakörülmények ellenőrzése céljából léphet be és tartózkodhat a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területén.
Amennyiben a munkavégzéshez szükséges számítástechnikai eszközt a munkáltató biztosítja, és a munkáltató nem írja elő, hogy az általa biztosított számítástechnikai vagy elektronikus eszközt a munkavállaló kizárólag a munkavégzéshez használhatja a munkavállaló, abban az esetben ellenőrzése során a munkáltató nem tekinthet be a munkavállalónak a munkavégzéshez használt számítástechnikai eszközön tárolt, nem a munkaviszonyból származó kötelezettséggel összefüggő adataiba. A betekintési jogosultság tekintetében a munkaviszonyból származó kötelezettséggel összefüggő adatnak minősül a munkáltató által biztosított eszköz magáncélú használatára vonatkozóan előírt tilalom vagy korlátozás betartásának ellenőrzéséhez szükséges adat.
Távmunkahelyen a baleset akkor tekinthető munkabalesetnek, ha a baleset a munkáltató és a munkavállaló előzetesen meghatározott munkatevékenységre és munkahelyre terjed ki.
A munkavédelmi hatóság hatósági ellenőrzést a felügyelet kizárólag munkanapon, 8 és 20 óra között végezheti. A munkavédelmi hatóság a munkáltatót és a munkavállalót az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 3 munkanappal erről tájékoztatja. A munkáltató az ilyen céllal a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére történő belépéshez szükséges hozzájárulást a munkavállalótól legkésőbb az ellenőrzés megkezdéséig beszerzi.
A munkáltató a munkavállalót köteles tájékoztatni a munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdek-képviseleti lehetőségekről és gyakorlatról, továbbá az ezzel összefüggő feladatot ellátó felelős személyekről, elérhetőségük adatairól. A munkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére a munkavédelmi képviselő a munkavállaló beleegyezésével léphet be és tartózkodhat.
Híreink
Tájékoztatás a 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet módosításáról
2025. június 27-én hatályba lépett a belügyminiszter 20/2025. (VI. 26.) BM rendelete, mely módosítja az egyes munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatára vonatkozó szabályokat. A változások közül a leglényegesebb, hogy bizonyos esetekben megszűnt a kötelező tüdőszűrés. Részletek
Kötelező-e az üzemorvosi vizsgálat?
- Frissített tartalom -
Az elmúlt közel másfél évben folyamatosan felmerülő kérdés a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos változások kapcsán. Fontos azonban tisztázni az elején, hogy a kötelező vizsgálatokat nem törölték el. Az alábbi összefoglalóval szeretnénk segítséget és tájékoztatást nyújtani a jelenlegi szabályozásról és a folyamatos változások lényegéről.
Részletek
Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja
Minden év július 1-jén ünnepeljük az egészségügyben dolgozókat, megemlékezve Semmelweis Ignácról, az anyák megmentőjéről, aki ezen a napon született. Részletek
Blog
A munkavállaló ellenőrzési kötelezettsége
A munkavédelem nem egyoldalú történet, hanem egy közös felelősségvállalás. A munkáltató biztosítja az eszközöket, oktatást, vizsgálatokat, míg a munkavállaló köteles odafigyelni, ellenőrizni és jelezni, ha valami nincs rendben. Így érhető el az, amit mindenki szeretne: egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés. Részletek
Diákmunka nyáron? Ezekre figyeljünk munkáltatóként!
Ahogy közeledik a nyári szünet, egyre több diák keres lehetőséget arra, hogy munkát vállaljon. Számukra ez nemcsak pénzkereseti lehetőség, hanem életük első lépése a munka világában – és mint tudjuk, az első benyomás sokáig meghatározó. Részletek
Hőségriadó a munkahelyeken – A biztonság ilyenkor is elsődleges
A nyár elhozta a forróságot, és vele együtt a kihívásokat is a munkahelyeken. A hőség nemcsak kellemetlen, hanem egészségkárosító és balesetveszélyes is lehet. De mit jelent ez a gyakorlatban? És mit kell(ene) tenniük ilyenkor a munkáltatóknak és a munkavállalóknak? Részletek