Munkavédelmi szakember alkalmazása

Magyarországon a munkavédelmi szakember alkalmazásának feltételeit a munkavédelemről szóló 1993. évi XCCII. törvény, illetve az előbb említett törvény egyes rendelkezéseinek a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26) MüM rendelet szabályozza. A hatályos előírások értelmében, a munkáltatók az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés munkáltatói feladatainak teljesítése érdekében az említett rendeleten leírt szempontok (veszélyességi osztály, munkavállalói létszám) figyelembevételével meghatározott munkaidőtartamra és képesítési feltételekkel kötelesek munkavédelmi szakképesítésű személyt foglalkoztatni.

Míg korábban a munkavédelmi feladatokat általában egy más szakterületen dolgozó munkavállaló látta el a főmunkája mellett, addig ma már napjainkban egyre elterjedtebb és elengedhetetlenebb, hogy a munkavédelmi feladatok elvégzésére egy képzett és gyakorlott munkavédelmi szakembert alkalmazzanak, vagy bízzanak meg. Ezért a rendeletben előírt szakképesítési feltételekkel rendelkező munkavállaló hiányában polgári jogi szerződés alapján külső szolgáltatás útján is megvalósítható.

E foglalkoztatás - függetlenül a formájától - nem mentesíti a munkáltatót az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért a törvényben meghatározott felelőssége alól.

A munkavédelmi szakember kötelező foglalkoztatásáról az alábbi táblázatban tájékozódhat:

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet 2. számú melléklete szerint a TEÁOR’08 alapján

 

I. veszélyességi osztály

II. veszélyességi osztály

III. veszélyességi osztály

a) 1-9 munkavállaló között

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti négy órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti egy órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű heti egy órára

b) 10-49 munkavállaló között

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi három órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

c) 50-500 munkavállaló között

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi hat órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi két órára

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi egy órára

d) 501-1000 munkavállaló között

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű napi négy órára

e) 1000 munkavállaló felett

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel és minden megkezdett 400 munkavállaló után további egy-egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel és minden megkezdett 800 munkavállaló után további egy-egy fő középfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

egy fő felsőfokú munkavédelmi szakképesítésű teljes munkaidővel

Amennyiben a munkáltató az ágazati számjele szerinti tevékenység mellett más veszélyességi osztályba sorolásra alapot adó tevékenységet is folytat:
  • ha ez utóbbi tevékenység magasabb veszélyességi osztályba tartozik és az e körben foglalkoztatottak száma az összlétszám 40%-át eléri, számjeléhez képest eggyel magasabb;
  • ha ez utóbbi tevékenység alacsonyabb veszélyességi osztályba tartozik és az e körben foglalkoztatottak száma az összlétszám 60%-át eléri, számjeléhez képest eggyel alacsonyabb veszélyességi osztályba kell a munkáltatót besorolni.

A létszámkategória szerinti besorolás alapja minden esetben a munkáltató teljes állományi létszáma (akkor is, ha a létszám százalékos aránya miatt magasabb vagy alacsonyabb veszélyességi osztályba kell sorolni a fentiek szerint). Tanulókat, hallgatókat abban az arányban kell a munkavállalói létszámhoz számítani, amilyen arányt a gyakorlati képzésük képvisel a teljes oktatási idő tartamához képest.

A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak kell bizonyítani a besorolás helyességét, az alapul vett adatok valódiságát továbbá a munkavédelmi szakember előírt óraszámban történő foglalkoztatását. A munkáltató köteles a besorolását veszélyességi osztály vagy létszám kategória megváltozásakor módosítani és a besorolás megfelelősségét évenként felülvizsgálni, valamint mindezt írásban dokumentálni.


Amennyiben szeretne egyedi ajánlatot kapni munkabiztonsági, munkavédelmi szolgáltatásunkra vonatkozóan, vagy további kérdése merült fel, kérjük az alábbi elérhetőségek egyikén jelezze felénk.

Telefonszám: +36 20 388 2730

E-mail-cím: ertekesites@ergonom.hu

Ajándékunk van az Ön számára!

Híreink

Mi is kékek vagyunk… Legyünk együtt kékek!

Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. kollégái ezen a napon tisztelettel adóznak azoknak, akik a sokszor kevésbé megértett úton járnak. Részvételünkkel együtt támogatást nyújtunk az autizmus elfogadásában és támogatásában. Részletek

Magyar Ápolók Napja

Az idei évben immár tizedik éve, hogy 2014-ben Magyarország Országgyűlése február 19-ét - Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját - a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Mondjunk együtt köszönetet mindazoknak, akik nap, mint nap erejükön felül segítenek a betegeknek. Ezen alkalomból köszöntjük az egészségügyben dolgozókat, fejet hajtva áldozatos és lelkiismeretes munkájuk előtt. Részletek

A rákellenes küzdelem világnapja

A rákellenes küzdelem világnapját minden év február 4-én rendezik meg világszerte. Célja, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, annak megelőzésére, diagnosztikájára és kezelésére. Az idei évben Cégünk, az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft. egészségügyi üzletágának munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez melynek fő üzenet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem közös társadalmi ügyünk is. Részletek

Blog

Karácsonyi tűzmegelőzés

Fontos, hogy az ünnepi készülődés forgatagában se feledkezzünk meg a biztonságunkról és gondoskodjunk a tűzesetek megelőzéséről. Azok, akik alábbi tanácsokat megfogadják, biztosan nem kell, hogy „vendégül” lássák a tűzoltókat az ünnepek alatt. Részletek

Tökfejek között is biztonságban, avagy a Halloween és a munkavédelem kapcsolata

A Halloweenezés Magyarországon is egyre népszerűbb, a tökfaragás pedig (a beöltözéssel együtt) mára sokaknál közösségi program lett. Az sem ritka, hogy ilyenkor egy-két pohár alkohol is elfogy, ezért is fontos, hogy felkészülten álljunk a tökfaragás kihívásaival szemben és legyen biztonságos ez a szórakoztató és kreatív tevékenység. Olvassa el rövid, de annál hasznosabb blogcikkünket a témában! Részletek

Vállalkozásba kezd? Munkavédelmi checklista az induláshoz!

Vállalkozást szeretne indítani, de nem tudja milyen dokumentumokkal kell, hogy rendelkezzen a munkabiztonság, munkavédelem, tűzvédelem és munkaegészségügy területén? Segítünk eligazodni az útvesztőben! Nemcsak cikkünk nyújt segítséget, hanem cégünk ebben együttműködő partner tud lenni induló vállalkozásának. Forduljon hozzánk bizalommal! Részletek